Mindent a színészekről

Fontosabb szereplők (kattints a képekre a bővebb információkért)
Ginnifer Goodwin Ginny Goodwin 2011 óta alakítja Hófehérkét a sorozatban. Előtte láthattad még a “Nem kellesz eléggé”-ben vagy a “Szerelem kölcsönben” című filmben. Ginnyt a sorozatban találta meg a szerelem is, a filmbeli hercegével  2013-ban jegyezték el egymást és még ebben az évben bejelentették első gyermekük érkezését!
Josh Dallas Josh Dallas 2011 óta alakítja Charming herceget a sorozatban. Előtte láthattad a Thorban, Fandral szerepében. Josh a forgatások kezdetekor még házas volt, de a kapcsolatuk zátonyra futott. Miután elváltak összejött sorozatbéli partnerével, Ginny Goodwinnal akivel azóta is boldogan élnek. 2013-ban jelentették be az eljegyzésüket és első gyermekük érkezését.
Jennifer Morrison Jen 2011 óta alakítja Emmát, Hófehérke és a Herceg lányát a sorozatban. Fiatal kora óta színészkedik, kiskorában szerepelt a Hetedik érzékben és a Vágyak vonzásában. Ezen kívül láthattad még a Dr. House-ban is. A sorozatban megismerkedett Sebastian Stan-al (Kalapos) akivel össze is jöttek egy időre, de 2013-ban szétváltak útjaik.
Jared Gilmore Jared 2011 óta alakítja Henryt a sorozatban, de fiatal kora ellenére nem ez az első tv-s szerepe. Már 8 éves korában szerepelt a Nyomtalanul című sorozatban, majd a Roommates-ben és a Trinity kórházban is feltűnt. Van egy lány ikertestvére, két kutyája, egy macskája és egy nyula is, akik elkísérik Vancouverbe is.
Lana Parilla Lana 2011 óta alakítja Reginát, a Gonosz királynőt a sorozatban. Korábban láthattad a Lostban, a JogÁszokban, a Sírhant művekben és a Kerge városban is. A királnyő szerepe álom szerep neki, mindig is szimpatizált a gonosz szereplőkkel, kedvenc Disney szereplője Ursula volt kiskorában, akit alkalma is nyílt eljátszani a harmadik évadban.
Robert Carlyle Robert 2011 óta alakítja Zörgőfürgét a sorozatban. A skót színész 21 évesen kezdte a színészkedést, előtte festőként és hentesként is dolgozott. A sorozat előtt láthattad az Eragonban ahol az OUAT-hoz hasonlóan egy gonosz varázslót alakít, vagy az 1999-es James Bond-ban ahol szintén gonosz karaktert alakított.
Emilie de Ravin Emilie 2012 óta alakítja Belle-t a sorozatban. Az ausztrál színésznőt láthattad régebben a Roswell-ben, a Lost-ban vagy az Emlékezz Rám című filmben Robert Pattinson oldalán. Emilie jelenleg házas, bár férjével volt már pár hullámvölgyük, egyszer majdnem el is váltak, de egy közös nyaralás helyrehozta a kapcsolatot.
Michael Raymond-James Michael 2012 óta alakítja Neal Cassidy-t, Zörgőfürge fiát, Henry apját a sorozatban. Régebben láthattad a Jack Reacher-ben Tom Cruise oldalán vagy a True Blood című sorozatban is, ami meghozta neki a nagyobb ismertséget is. Michael kedvenc Disney meséje a Pán Péter volt kiskorában így különösen örült a harmadik évad Sohaországi jeleneteinek.
Colin O’Donoghue Colin 2012 óta alakítja Hook kapitányt a sorozatban. Régebben láthattad Anthony Hopkins díjnyertes filmjében, a The Rite-ban és a Tudorok című sorozatban is, ezen kívül egy zenekarban is gitározik és énekel, a The Enemies-ben. Hook szerepe hozta meg a nagy ismertséget számára, nők ezrei vannak oda érte, de ő ennek ellenére is kitart felesége, Helen mellett.
Sean Maguire Az Ír származású színész 2013 óta alakítja Robin Hood karakterét a sorozatban. A szerepet Tom Ellistől vette át, aki a második évadban egyetlen epizód erejéig bújt a karakter bőrébe. Sean-t láthattátok még a Békakirályfiban, a harmadik kívánságban, vagy az ellentmondásos fogadtatású Spárta a köbön című paródiában.
Egyéb szereplők
Meghan Ory 2011 óta alakítja Ruby-t (Piroskát) a sorozatban. Ezelőtt láthattad a Dögölj meg John Tucker-ben vagy a Merlin 2 -ben. 2013-ban új szerepet kapott Josh Holloway oldalán az Intelligence című sorozatban ami miatt eltűnt a sorozatból a rajongók nagy bánatára. Férje John Reardon színész és fél a vámpíroktól.
Jamie Dornan 2011-ben alakította Graham serrif-et és mesebéli párját a Vadászt a sorozatban. Karaktere az első évad-ban meghalt, de azóta is többször láthattuk már visszaemlékezésekben. A 3. évadban vissza akarták hozni, de megkapta a népszerű könyv “A szürke ötven árnyalata” főszerepét, ezért időhiány miatt vissza kellett utasítania az írókat.
Jessy Schram 2011 óta alakítja Ashley Boyd-ot és mesebéli párját Hamupipőkét a sorozatban. Karaktere az első évad óta nem kapott szerepet. Korábban láthattátok a Jane Doe-ban, Az Amerikai pite 5: A pucér maraton-ban és kisebb nagyobb szerepekben a Szellemekkel suttogó-ban, a CSI Miami helyszinelőkben és a Mentalistában is. Ezen kívül Jessy a mai napig aktívan modellkedik is.
Giancarlo Esposito 2011-től alakítja a Varázstükröt és Storybrooke beli párját Sidney Glass-t. 2012-től a Revolution-ban is szerepel, de régebben láthattad a Breakin Bad-ben is, amiért Emmy díjra is jelölték. Giancarlo a magánéletben elvált, 4 gyermeke van. Érdekesség, hogy dániában született, apja révén pedig olasz vér is csörgedezik az ereiben.
Barbara Hershey Barbara 2012 óta alakítja Corát a sorozatban a 2. évad végéig, 2014-ben pedig feltűnt a sorozat spin-offjában, a Once Upon a Time in Wonderland-ben is. Régebben láthattad a Daniel Derondában vagy a Fekete hattyúban. Érdekesség még, hogy 1999 óta se veled se nélküled kapcsolatban élt Naveen Andrews-al, aki Jafart alakítja a spin-off-ban.
Bailee Madison Bailee 2012 óta alakítja a fiatal Hófehérkét a visszaemlékezésekben a sorozatban. Fiatal kora ellenére, nem ez az első nagyobb szerepe, láthattátok korábban a Kellék feleségben Adam Sandler és Jennifer Aniston oldalán, a Testvérekben pedig együtt dolgozott Tobey Maguire-el, Natalie Portman-al és Jake Gyllenhaal-al is. A fiatalabbak pedig a Varázslók a Waverly helyről disney sorozatban is láthatták.
Sarah Bolger 2012 óta alakítja Csipkerózsikát a sorozatban. A kosztümös szerep nem újdonság számára, hiszen a Tudorok című sorozatban VIII. Henrik lányát, Mary Tudort alakította. Ezen kívül láthattátok még a Spiderwick krónikákban is és az Amerikában című drámában amivel PFCS díjat is nyert.
Jamie Chung Jamie 2012 óta alakítja Mulánt a sorozatban. A szerep elég ellentmondásos érzéseket váltott ki a rajongókból az Aurorához való vonzódása miatt, de Jamie ezt cseppet sem bánja. Ezelőtt a Hercegnő védelmi programban, a Sucker Punch-ban, a Másnaposok 2-3-ban láthattátok. A filmezésen kívül szeret még sportolni, nagy álma, hogy lefussa a félmaratont.
Rose McIver Az Új-Zélandi színésznő 2013 óta alakítja Csingiling karakterét a sorozatban. Ugyanebben az évben a Masters of Sex című sorozatba is bekerült így párhuzamosan szerepel a két produkcióban. Régebben láthattátok még a Komfortos menyországban és a Johnny Kapahala: Újra a fedélzeten-ben is.
JoAnna Garcia 2013 óta alakítja Arielt a sorozatban és a nézők azonnal a szívükbe zárták. Eredetileg a Disney Chanel fedezte fel majd láthattátok az Amerikai pite 2-ben is egy kisebb epizód szerepben. Az áttörést a Reba családi sorozat hozta meg számára,  de szerepelt még a Gossip Girl-ben is és a nagy sikerű Így jártam anyátokkal 4. évadában is.
Robbie Kay 2013 óta alakítja Pán Pétert a sorozatban, ami meghozta neki az ismertséget. A szerep igazi kihívás volt a számára, hiszen az ikonikus karaktert igencsak kifordították az írók. Korábban kisebb szerepeket kapott néhány nagy költségvetésű filmben, mint a Karib tenger kalózai vagy a Báthory: A legenda másik arcában.
Rebecca Mader 2014 óta alakítja Zelenát, a Nyugati boszorkányt a sorozatban. Rebecca általában inkább gonosz szereplőket alakít, ami nem is csoda tekintve, hogy milyen remekül megformálta a Gonosz Boszorkányt is. A rajongók egy része minden gonoszsága ellenére is sajnálta a karakter halálát. Egy biztos, Rebecca egy új színárnyalatot hozott a műsorba.