Interjú az évadközép fináléról

0
540
megtekintések

A hetedik évad tervezésénél tudatosan döntöttetek úgy, hogy ezúttal rejtélyt csináltok abból, hogy ki szórta ki az átkot?
KITSIS |
Igen, ezt kezdettől fogva így terveztük.
HOROWITZ | Úgy éreztük, hogy jó lenne ha bizonyos értelemben a történetszál párhuzamot vonna az első évaddal, ám közben mégis egy új egészet alkotna. Így hát tudatosan hoztuk meg a döntést, hogy nem mutatjuk meg a premierben az átok kiszórását és ezt a rejtélyt a történetszál részeként bontjuk ki.
KITSIS | Egy kis inspirációt merítettünk a 3. évad második feléből is, ahol szintén nem tudtuk, hogy ki szórta ki az átkot és a végén kiderült, hogy Hófehérke és Charming tette.

Ennek tükrében Regina öntudatra ébredésa a bárban is teljesen új értelmet nyer. Érdemes időt szánni rá és visszanézni a jelenetet.
HOROWITZ |
Lana és Adelaide szuper munkát végzett azzal a jelenettel. Nagyon jól össze tudnak dolgozni.
KITSIS | Szándékosan indítottuk úgy az évadot, hogy a nézőket abba a hitbe ringattuk, hogy Lady Tremaine az új gonosztevő, hogy aztán meglepődve fedezhessék fel, hogy igazából Drizella az.
HOROWITZ | Ahogy tudatos döntés volt az is, hogy az első néhány epizódban kissé a háttérbe toltuk a karakterét. Így a nézők kaptak úgymond egy kis ízelítőt belőle, mielőtt előlépett. Adelaide volt végig a “titkos fegyver” és igazán élvezetes volt végre leleplezni őt az elmúlt néhány epizódban.

A téli fináléból megtudtuk, hogy Regina és Zelena igazi patthelyzetbe került: Lucy miatt kénytelenek megtörni az átkot, de ha megteszik ezt, az Henry életébe kerül.
KITSIS |
Igen és már izgatottan várjuk, hogy lássátok miként dolgozik majd össze a két nővér, hogy találjanak egy harmadik megoldást. Ám nem lesz könnyű dolguk, mert két fronton is támadják őket. A tavaszi premierben látni fogjátok majd milyen jelentős döntést kell meghozniuk, hiszen Lucy életveszélybe kerül, így kénytelenek lesznek kitalálni valamit, hogy megmentsék Henry szívét. És persze ott van még az is, hogy egy varázslat nélküli világban kell mindezt összehozniuk, szóval rengeteg akadály és nehézség áll az útjukban.

Hát Golddal mi lesz? Kénytelen lesz valamennyire beavatni Rogerst és Tillyt az igazságba ahhoz, hogy számíthasson a segítségükre a Nyolcak Rendjével szemben?
KITSIS |
Pontosan. A Nyolcak Rendje kap egy teljes történetszálat, ami mindhármukat érinteni fogja. Gold kénytelen lesz virágnyelven elmagyarázni nekik, hogy a Nyolcak Rendje próbálja a földre szabadítani a poklot, anélkül hogy elmondaná a teljes igazságot. [nevet] Nehéz dolga lesz, de vicces lesz nézni, ahogy próbálja őket megnyerni az ügynek.

Gold talán képes lenne akár felébreszteni is a kívánság Hook-ot és Tilly-t?
KITSIS |
Nem. Ez egy varázslat nélküli világ, ahol nincs varázsereje, szóval kénytelen lesz a meggyőzés fegyverével operálni.

Aggódjunk azon, hogy vajon kikkel tölti majd fel Gothel a Nyolcak Rendjét?
KITSIS |
Sosem lehet tudni. Annyit mondhatok, hogy a Nyolcak Rendjének összegyűlése egy nagy csavart rejt majd magában. Mindenki arra számít, hogy Gothel csak úgy összegyűjti őket aztán kifőz egy tervet és végrehajtja, de lesz még itt egy csavar, ami remélhetőleg meglepetést okoz majd a nézőknek.

Mi várható a Henry/Jacinda fronton?
KITSIS |
Ahogy már tudjuk, ha elcsattan az igaz szerelem csókja és megtörik az átok, akkor Henry meghal, szóval nehéz helyzetbe kerülnek a fiatalok, mert nyilvánvalóan nem közömbösek egymásnak. Regina pedig megpróbál összefogni Lucyval, hogy az unokájával közösen találják ki hogyan menthetik meg Henry-t. Szóval életbe lép a “Mentsük meg Henry-t” hadművelet az évad második felében, Regina és Lucy főszereplésével.

Végezetül beszéljünk még egy kicsit Gothel motivációjáról. Miért adott minden varázserőt Anasztáziának Drizzy helyett, aki végig a szövetségese volt?
KITSIS |
Azt mondanám azért, mert Drizella még mindig abban a hitben élt, hogy ő irányít és Gothel szerette volna eloszlatni ezt a félreértést. [nevet] Drizella többé nem volt hasznára és nem is különösebben vívta ki a tiszteletét. Ami a motivációját illeti, tavasszal fény derül majd rá és ez a felfedezés hatással lesz egy másik karakter boldog befejezésére is. Gothel szándékosan vett célba valakit egy határozott cél elérésének érdekében. Erőpróba közeleg!

SZÓLJ HOZZÁ

Írd be a hozzászólásod
Add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..