7X05 Forgatási képek/infók

0
204
megtekintések

A hetedik évad munkálatai szépen haladnak, már az ötödik epizódot forgatja a stáb. És persze mire jó egy forgatás, ha nem arra, hogy a rajongók kilessék? 🙂 A szemfüles leselkedőknek hála újabb infókat tudtunk meg az új elátkozott városrészünkről.

Sokszor nyilatkozták már a sorozat írói, hogy Lady Tremaine elátkozott énje – Victoria Belfrey – igyekszik majd szétkergetni a mesehősöket a nagyvilágban és ennek érdekében a városrész feluttatásán tevékenykedik majd, de a legutóbbi forgatáson az is kiderült, hogy ehhez minden eszköze is meglesz, hiszen egy épitészeti, városfejlesztési vállalat vezetője lesz. Bár a készítők arra is felhívták a figyelmet, hogy ezúttal az átok kiszórója nem lesz annyira egyértelmű, mint az első évadban – tehát nem feltétlenül biztos, hogy most is a mostoha a hunyó – de akárhogy is, azt hiszem okkal feltételezhetjük, hogy ha más nem, helyezkedni tud a hölgyemény. Egyébként miért pottyant volna az ölébe mindez, hogy kedvére játszadozhasson a megátkozott városban?

A forgatáson egyébként a feldúlt Henry és Regina látogatta meg a Belfrey tornyot – majd őket követve megérkezett Jacinda is – ami arra enged következtetni, hogy a torony “úrnője” gonosztevői feladatait is remekül ellátja 😀

Íme a forgatáson készült képek: (ha a képekre kattintasz nagyobb méretben is megtekintheted őket)

SZÓLJ HOZZÁ

Írd be a hozzászólásod
Add meg a neved!