Sean Maguire interjú Robin visszatéréséről

Az előző évadban villámcsapásként érte a rajongókat Robin hirtelen halála. Csalódottságuknak persze hangot is adnak nap, mint nap, ami úgy tűnik nem talált süket fülekre, hiszen szeptember végén a sorozat írói bejelentették, hogy Sean több epizód erejéig visszatér a hatodik évadban Robin Hood szerepében. A forgatási információk alapján a 6×10-es “Bárcsak itt lennél” című epizódban bukkan majd fel kedvenc tolvajunk, de a visszatérésének részleteit egyelőre még homály fedi.
 
Mit szóltál ehhez a nagy rajongói támogatáshoz?
Sean:
Ez őrület! Nem hiszem, hogy nélkülük megtörténhetett volna ez a visszatérés. Biztos, hogy a szenvedélyes válaszreakció Robin halálára tette ezt lehetővé, mert én nem számítottam erre. Biztos voltam benne, hogy ennyi volt és végeztünk.
 
Robin halála után nem voltál túlságosan támogató egy esetleges visszatérést illetően. A rajongók támogatása miatt gondoltad meg magad?
Sean:
Igen, abszolút. Akkor kicsit csalódott voltam, mert semmi előjele nem volt a dolognak, nagyon váratlanul történt. Sok irányt vehetett volna még a karakter, ami nem történt meg. Szóval ahogy a rajongók is, én is úgy gondoltam “Ennyi volt”. De ez még az erőteljes rajongói válasz előtt volt, mielőtt igazán hangot adtak volna az érzelmeiknek. Erre válaszolt Eddy és Adam, mert okos írók és odafigyelnek a közönségre. Gondolom nem hitték, hogy ekkora port kavar ha Robin meghal.
 
Melyik színésztársaddal várod legjobban a közös munkát?
Sean:
Ó, hát mindenkivel. Nincs olyan, akit ne szeretnék közülük, ez a másik dolog ami motivált a visszatérésben. Nem szívesen rohannék vissza egy olyan műsorba, amivel már úgy éreztem, hogy végeztünk egymással, ha nem lenne ott egy olyan stáb, akiket elmondani nem lehet mennyire megszerettem. Colin olyan számomra, mintha családtag lenne, Lanával is szuper a kapcsolatunk és persze Bex. De most hanyagnak érzem magam ha nem emelek ki mindenkit. Ez egy ilyen stáb. Nagyon örülök, hogy visszatérhetek közéjük mókázni egy kicsit.
 
Mit szeretnél, hogy végződjön Robin története miután visszatér?
Sean:
Nos, mivel ez egy tündérmese sorozat, azt hiszem mindenki egy happy endben reménykedik. Ez mindenkinek mást jelent persze, de azt hiszem Robin és Regina rajongói hálásak lennének egy szebb lezárásért.
 
A Regina/Robin pároson túl ki a kedvenced a sorozatból?
Sean:
Tudod az egyik dolog amit a műsorból – és a szenvedélyes rajongóitól – megtanultam az, hogy ha azt mondom erre a kérdésre például, hogy “Szeretem a Captainswan-t” akkor rögtön az lesz, hogy “Miért nem szereted a Rumbelle-t? És a törpéket?”. Szóval a shippelést* a rajongókra hagyom és én csak teszem a dolgom.
 
*: shippelés = támogatni két szereplő kapcsolatát, rajongani értük
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.