6. évados infók

1
3
megtekintések

A hatodik évad sokban különbözik majd attól, amit megszokhattunk az elmúlt években. Ezúttal nem biztos, hogy a “Hyde a gonosz” történetszál az első 11 epizód után véget ér. “Ez az évad eltér az eddigiektől, nem olyan lesz, hogy Hyde a városba jött, küzdünk vele 10 részen át aztán az évadközép fináléban meghal és továbblépünk. Most változtatunk azon, amit eddig csináltunk és visszatérünk az első évados stílushoz, a kisvárosi történetekhez és rövidebb, összefüggő történetszálakkal. Szintén változás, hogy most egy 22 epizódos történetet tervezünk a két részre bontott forma helyett, ami nagyon izgalmas és mókás feladat.” – nyilatkozták a sorozat írói.
 
A hatodik évadban továbbá fejest ugrunk az Elmondatlan mesék világába is, ami szintén számtalan lehetőséget tár fel a történetvezetésben, de ez még nem jelenti azt, hogy a hőseink és gonosztevőink háttérbe szorulnának, sőt épp ellenkezőleg. “Épp ez adja meg a lehetőséget, hogy a karaktereinket egy másik szempontból is megszemlélhessük. A legizgalmasabb a hatodik évadban, hogy ismét Storybrooke a székhelyünk és azzal hogy a Gonosz királynő elszabadult a fináléban lehetőséget kaptunk rá, hogy több másik karakterünkkel is megtegyük ugyanezt. Persze az ő esetükben ez nem annyira szó szerint értendő, inkább olyan értelemben, hogy emiatt a fő karaktereink közül többen is mélyen magukba néznek.”
 

Előző cikkAz évad kedvencei
Következő cikk5. évados DVD infók
MEGOSZTÁS

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Írd be a hozzászólásod
Add meg a neved!