Merida interjú

Beszéljünk arról, hogy kötöttél ki ebben a szerepben. Láttad már a “Merida, a bátor” mesét?
Amy:
Hiszitek vagy sem, nem láttam még. Kezdetben azt sem tudtam, hogy Merida szerepére jelentkeztem. A leírásban Evanna név szerepelt, aki Zörgőfürge édesanyjaként érkezett volna a sorozatba. A jelenetek amiket kaptam viszont nagyon hasonlóak a “Merida, a bátor” mese néhány jelenetével. Próbáltam a saját képemre formálni a karaktert, egyedire venni a figurát, dolgozni az anya-lánya kapcsolat nehézségein. Szétküldtem a felvételeket, aztán Adam és Eddy megkeresett, hogy meg tudnám e csinálni őket újra, humorosan. Elkészítettem azokat is és visszaküldtem nekik, most pedig itt vagyok.
 
Tudtál már nyilazni akkoriban?
Amy:
Nem, soha életemben nem lőttem még íjjal. Voltaképpen gyorsan bedobtak a mély vízbe, hogy elkészítsük a Comic Con promót. Kezembe nyomtak egy íjat és egy nyílvesszőt, hogy “Na akkor te jössz!”. Mielőtt azt az előzetest leforgattuk talán egy órát töltöttem egy íjásszal. Azután kérelmeztem, hogy ha lehetne szeretnék pár napig íjász leckéket venni, ami sokat segített és nagyon élveztem is.
 
Rákanyarodva arra, ahol Camelotban hagytuk Meridát: mit árulhatsz el a vasárnap kalandról, amire Belle-el közösen indulnak?
Amy:
Merida elrabolja Belle-t egy bizonyos okból, amire majd csak vasárnap derül fény. Belle segítségére van szüksége a küldetéséhez, hogy megmentse az öccseit, akiket DunBroch egyesült klánjai raboltak el, mivel nem hisznek benne, hogy Merida nőként képes lehet egyedül elvezetni a népet. Merida ezért magával viszi DunBrochba Belle-t, aki végül önként beleegyezik abba, hogy vele tartson. Hogy miért hajlandó végül segíteni neki, szintén kiderül az epizódból. Ami biztos: hogy közös útra mennek, de hogy sikerül e megmenteni az öcsikéket, majd vasárnap kiderül.
 
Merida és Belle végül össze is barátkoznak?
Amy:
Igen, teljes mértékben. Persze kezdetben nem, hosszú időbe telik DunBrochi utazás alatt és míg rátalálnak pontosan hol is tartják fogva az öccseit. De a végére Merida és Belle határozottan összebarátkozik.
 
Eközben Storybrooke-ban Merida arra kényszerül, hogy bátor embert faragjon Zörgőfürgéből és ennek érdekében Belle-t vegye célpontba. Ezzel kapcsolatban mit tudsz mondani?
Amy:
Emma elvette Merida szívét és irányítja őt, hogy bátorrá tegye Goldot. Megszerzte a csészét, hogy használja ellene. De az epizód végére valami erősebbre lesz szüksége, úgyhogy Belle-t használja fel ellene.
 
Ezt nehéz neki megtenni?
Amy:
Igen. Miután így összebarátkoztak – bár a barátságról ő nem tud Storybrooke-ban – most Emma irányítása alatt áll, így a két világ soha nem találkozik.
 
Nemsokára pedig megismerjük a szüleit. Mit tudsz mondani a kapcsolatukról mostanában, illetve látni fogjuk hogyan halt meg az édesapja?
Amy:
Ez a 9. epizódban lesz november 15-én, a “Medvekirály” című részben, ami kb. 10 évvel a mese befejezése után játszódik. Ezalatt Merida egy erős barátságot alakított ki az édesanyjával és az édesapjával is. Ebben az epizódban a visszaemlékezések a jelenlegi DunBroch-ból visszatérnek addig, mielőtt Merida édesapját megölték. Az epizódból kiderül az is ki és miért ölte meg őt.
 
Sőt összeáll Piroskával és Mulánnal is egy küldetés erejéig. Honnan ismeri őket és miféle kapcsolatban állnak?
Amy:
Mulán és Merida eléggé hasonló karakterek abban az értelemben, hogy mindketten erősek és harcolnak azért amiben hisznek. A 9. epizód visszaemlékezéseiből kiderül, hogy hogyan ismerte meg őt, valójában elég régről ismerte őt. Napjainkban pedig elmegy hozzá, hogy a segítségét kérje egy másik küldetéshez.
 
Tekintve, hogy idén a sorozat szeretne bemutatni egy azonos nemű párt is, Merida pedig a mesében nem akart megházasodni, esetleg van rá esély, hogy Merida és Mulán között alakuljon ki több, a barátságnál?
Amy:
Egyáltalán nem. Éppen pár napja láttam instagrammon, hogy a rajongók erről beszélgettek. Az igazat megvallva az epizódban lesz szó egy efféle múltbéli kapcsolatról, de nem az én karakteremmel kapcsolatosan.
 
Merida a premierben említette, hogy benne is lakozik sötétség. Látni fogunk ebből még többet is?
Amy:
Ezt is a kilencedik epizódban, mert abban a részben az apja halálát készül megtorolni, legalábbis abban az értelemben, hogy a gyilkosa után kutat. A sötét oldala az, amit ezzel a személlyel tesz, de az semmi a Sötét Emmához képest, nincs abban az elmeállapotban.
 
Lát azért valami jót Emmában?
Amy:
Határozottan. A kilencedik epizódban elismétel valamit, amit Emma tanított neki, szóval igen. Hatással volt rá a beszélgetésük, hiszen elismétel dolgokat, amiket ő mondott a korábbi epizódokban.
 
Mi lepett meg legjobban Meridában?
Amy:
Az, hogy sosem adja fel. Igazi harcos, de a családja iránti szeretetből teszi.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.