Regina jövője és új jelmezek

Mit mondhatsz az ötödik évad témájáról?
Lana:
Ez mindenképpen család központú lesz. Rólunk szól, ahogy próbáljuk megmenteni Emmát a sötétségtől és visszahúzni a fénybe.
 
Regina mondhatni nagyjából megkapta a boldog befejezést. Gonosztevőként indult, de már a hősök közé tartozik. Milyen volt neked ez az átalakulás?
Lana:
Az elmúlt pár évben feltárni a jó oldalát ennek a karakternek nagyon mókás volt. Sosem gondoltam, hogy Reginának egyszer családja lesz. Azt hiszem már elfogadta, hogy egyedül marad. Amikor létrehozta Storybrooke-ot rájötte, hogy nem sok örömet nyújt neki, ezért fogadta örökbe Henryt. De soha nem volt egy egész csapat mögötte, akik közösen támogatták volna a boldogságát. Reginát ez azt hiszem igazán megérinti és elárasztja, de kicsit szokatlanul, kényelmetlenül is érzi magát tőle. Ezzel egy időben, végre igazán boldog. Már nem az az ember, aki egykor volt, soha többé nem lesz az a gonosz karakter, hacsak valami igazán drámai dolog nem történik vele, ami visszahúzza a sötétségbe. Színészként nagyon élveztem azt a szerepet, nagyon sok lehetőséget adott nekem, de szeretem a folyamatos fejlődését is, ahogy harcolt hogy jobb ember lehessen.
 
Robin és Regina végre igazán együtt lehetnek, de egy nagy komplikáció vár még rájuk a terhes Zelena személyében. Ezzel mi lesz a helyzet?
Lana:
Azt hiszem a helyzet megoldása időbe telik majd. (nevet) Nyolc-kilenc hónapig most terhes lesz Zelena, így a történet elmondása is eltolódik. Most mindenki azon van, hogy megmentse Emmát. Regina érzéseit a terhességet illetően meg fogjuk tudni – hiszen ez egy fontos kérdés – de jelenleg Emma Zordonná válása mellett mégis csak másodlagos. Ebben az évadban azt hiszem Regina kevésbé érzi magát fenyegetve Zelena által, az ő nézetei szerint, már legyőzte. Bonyolult a helyzet, de úgy érzi meg fogják oldani, Robinnal érzi, hogy túl fognak jutni ezen.
 
Ha már szóbajött Robin, jó lehet, hogy végre neked is van tévés párod. Mi vár a kapcsolatukra idén?
Lana:
Nagyon mókás. Kicsit őrületes, mert idén Camelotba megyünk, ahol sok minden történik. De lehet kisettenkednek párszor csókolózni, miközben szörnyeket üldöznek az erdőben. (nevet)
 
Mindig is imádtuk Regina Gonosz királynő jelmezeit, de most hogy hős lett új ruhákat kap?
Lana:
Egy egészen új külsővel fogtok látni, igazi Cameloti külsővel. Nem tündérmese ruha és nem is Storybrooke-i öltözet. Most a középkori időkben járunk. Szóval mindenkit látni fogunk egy egészen új külsővel. Nagyon mókás lesz, most éppen diétázom is. Nagyon alak kiemelő, mindent felfedő ruhák lesznek.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.