Interjú a sorozat íróival

Gondoljátok, hogy sokan félreértik, hogy mi vár ránk az ötödik évadban?
Adam:
Csak egy pillantást kell vetni a twitterre és az internetre, milliónyi félrértés van ott és ennek én úgymond örülök, mert azt jelenti, hogy remélhetőleg sok meglepetést tartogat majd az évad.
 
Mi az évad első felének a mottója?
Eddy:
Az hiszem a téma az, hogy “a szeretet veszélyes fegyver”.
 
Sokat hallani róla, hogy Emma felszabadultnak érzi majd magát a Megmentőség alól, de ezen túl mégis milyen Zordon lesz? Bosszúálló? Hatalom éhes? Van elszámolni valója valakivel?
Adam:
Ő egy nagyon motivált Sötét Úrnő. Valódi hajtóerő van amögött amit tesz és amögött hogy miért teszi és ezt ki fogjuk bontani. Ez nem egy féktelen, irányíthatatlan gonoszság amit elengedtek.
Eddy: Határozottan titkol majd valamit a közönség elől, erre még az évad első felében fény fog derülni.
 
Látni fogjuk Emmát valami határozottan rosszat tenni? Tavaly is úgy éreztem, amikor Regina elment a Sötétség királynőivel “bandázni”, hogy vaciláltatok aközött, hogy hagyni kellene valami rosszat tenni, de nem túlságosan rosszat… Így végül “csak” felgyújtottak egy rendőrautót.
Eddy:
Emma tenni fog valami különösen rossz dolgot, méghozzá a szeretteivel.
 
Több verzióban is nyilvánosságra került egy kép Emmáról, ahol a régi idők Zörgőfürgéjétől vesz leckéket. Tekintve Mr. Gold kómáját, azt hinné az ember Emma nem csak a birodalmak között utazott amikor magába fogadta a sötétséget, hanem az időben is.
Eddy:
Nem utazott az időben, csakis birodalmak között. Hogy mit keres ott Zörgőfürge már a premier első fejezete meg fogja magyarázni.
 
Nyilvánvalóan mindenki azért áll ott a főtéren a premier nyitó jelenetében (ide kattintva megnézhető), mert segíteni akar Emmán. Miféle különböző, esetleg ellentétes utakat választanak erre a végén?
Eddy:
Láttuk amikor a harmadik évadban Sohaországba mentek, hogy Emma volt az aki egyesítette őket. Most ott találják magukat, hogy mindenki segíteni akar Emmán, de mindenki más véleményen van arról, hogy hogyan kellene megtenni ezt, szóval nagyon felfokozottak lesznek az érzelmek. David, Regina és Mary Margaret próbál a városlakókra is figyelni, ugyanakkor a gonosztevő ezúttal David és Mary Margaret saját lánya, úgyhogy egy kissé elfogultak és ezt ki is fogják használni ellenük.
 
Jennifer és Lana azt mesélték a Comic Con-on, hogy a szerepeik úgymond kifordulnak idén. Hogy viseli Regina a mondhatni Megmentői szerepét?
Eddy:
Ügyetlenül.
Adam: Nem feltétlenül Regina most a megmentő, de olyan helyzetbe került, hogy tartozik Emmának azért, hogy kimentette a sötétségből. Az évek során hősiesebb karakterré vált, de most még nagyobb kihívás elé kerül, ami nehezen passzol hozzá, hiszen eddig nem ő volt a vezető és nem nála volt az irányítás. Ráadásul most olyanokkal kell együtt dolgoznia, mint például Hook, akinek szintén nagyon fontos Emma megmentése és mindketten nagyon erős személyiségek.
 
Hook aktívabban részt vesz ebben a történetívben? Talán a legaktívabban Sohaország óta?
Eddy:
Teljes gőzzel azon van, hogy megmentse Emmát, szóval elég aktív lesz az első 10 epizódban.
Adam: Az hogy Emma az új Zordonként szembenéz a sötétséggel arra készteti Hookot, hogy ő is szembenézzen a benne lakozó sötétséggel, azzal amivel évszázadokat töltött, hogy előre tudjon lépni. Ez egy egyedülálló bepillantást enged neki Emma helyzetébe és ez a kapcsolatukat egy izgalmas de veszélyes terepre vezeti. Sosem volt könnyű ez a dolog kettejük között, de idén csak még húzósabb lesz. De annyit mondhatunk, Hook kimondta, hogy szerelmes Emmába és nem adja fel egykönnyen.
 
Nem volt trükkös megtörni Zörgőfürge történetét ebben a történetívben? Hiszen gondolom nem akarjátok túl sokáig kómában tartani az egyik legszórakoztatóbb karaktereteket, vagy önmaga higított verziójában visszahozni…
Eddy:
Trükkös volt, de remélhetőleg megtaláltuk a helyes keveréket, amivel úgymond mindent megkaphatunk egyszerre.
 
És most Belle feladata hogy megtegyen mindent amit csak tud Zörgőfürge megmentéséért? Többet látjuk a kalandra kész Belle-t?
Eddy:
Határozottan többet látjuk a kalandor oldalát, főleg amikor Meridával közös küldetésre indulnak.
Adam: Mindig is töprengtünk rajta, hogy mi lenne ha Belle és Merida közös kalandra indulna. Reméljük ti is, mert pontosan ez következik.
 
Robin mellett idén Zelena is állandó szereplői státuszt kapott. Mi vár rájuk a folytatásban?
Eddy:
Ott folytatódik ahol tavaly abbahagytuk, Robin Reginával van, miközben Zelena az ő gyermekével viselős. Zelena olyan, mint Hannibal Lecter, sosem lehet megbízni benne és sosem tudni mik a céljai, de azt határozottan tudjuk, hogy van okunk félni tőle. A premierből meg is tudjátok miért.
 
Zelena olyan mint egy légy, mindig ott van és a hősöknek agyon kell csapkodni. Mintha nem lenne így is elég dolguk…
Eddy:
Pontosan ez a legjobb módja, hogy megtegyék azt.
 
Camelot lesz idén az elsődleges új birodalom, ahogy a Merlin utáni hajsza elkezdődik. Hogyan tudják az ottani lakosok segíteni vagy hátráltatni a hőseinket?
Eddy:
Van pár nagy személyiség ott. Adva van Arthur király, Guinevere és pletykálnak róla, hogy Lancelot is visszatért… Camelot és Merlin felkutatása nagyon fontos a hőseink céljaihoz. És amíg néhányan azonnal összebarátkoznak – Charming és Arthur országos cimborákká válnak – addig mások jóval szkeptikusabbak lesznek a Camelotiakkal szemben.
 
Végülis, nem tudom elképzelni, hogy Camelot népe csak üldögéljen ott és arra várjon, hogy segíthessen. Biztosan megvan a saját drámájuk.
Eddy:
Igen, pontosan. És azt mondanám, hogy nekik is hasonló céljuk van, mint nekünk.
 
Csak hogy tisztázzuk, Camelot idővonala párhuzamos a miénkkel?
Adam:
Pont, mint az Elvarázsolt erdő vagy Arendelle. Ezek mind csak pár napi járásra vannak egymástól.
 
Azt mondtátok a visszamelékezések idén kissé különbözni fognak. De azért lesz néhány háttértörténet centrikus visszaemlékezés?
Eddy:
Határozottan lesz néhány Merida történetébe, illetve határozottan lesz Arthur/Guinevere/Lancelot történetébe is.
Adam: És lesz egy visszaemlékezés Emmáról is az évad elején.
 
Az olvasóink közül volt aki az iránt érdeklődött, hogy látjuk e Robin kalandosabb oldalát is és esetleg van e valami kapcsolata Meridával?
Eddy:
Robin nem áll kapcsolatban Meridával, de látni fogjuk őket együtt idén. És Robin kalandorabb oldalát is látni fogjuk.
 
Valamit tudtok még mondani az évad első feléről?
Eddy:
Igen, nézzétek meg! Nagyon izgatottak vagyunk, mert ez az évad úgy gondoljuk igazán a rajongóknak szól.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.