Bemutatkozik Merida, a bátor

Az első Pixar karakterként a sorozatban bemutatkozik Merida és a készítők szerint éppen olyan tüzes lesz, mint az animált verzió. “Ha nem ő lesz a kedvenc új szereplőtök az évadban nem tudom mit mondhatnék. Annyira mókás. A mozi óta nagy rajongói vagyunk a karakternek és nagyon izgatottak vagyunk, hogy bemutathatjuk a sorozatban.” – nyilatkozta Adam Horowitz.
Majd azt is elárulta, hogy a sorozatban már a film történései után találkozunk a karakterrel. “Kapunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi történt vele a film befejezése óta, aztán valamiképp keresztezi a karaktereink útját és a mitológiánkat.”
 
Az első akivel találkozik Emma lesz, majd a többi hőssel és gonosztevővel is megismerkedik. “Merida határozottan a része lesz Emma útjának Sötét hattyúként és a sötétség kezelésében. De kötődik majd ahhoz is ahogy megismerjük Camelot világát. Az előző év végén megtudtuk, hogy Merlin nagyon fontos ahhoz amire Emmának szüksége van, idén pedig látni fogjátok, ahogy ez az egész remélhetőleg nagyon mókás módon kötődik egymáshoz. Már a premierben bemutatkozik Merida és ízelítőt kaptok abból, hogy mit tervezünk Camelottal.” – ígérte Adam.
 
A szereplőválogatáson még hamis leírást adtak közzé, miszerint Zörgőfürge édesanyjának szerepére keresik a megfelelő színésznőt, – ennek az oka, hogy Merida érkezését meglepetésnek szánták az idei Comic Con-ra – ám a hamis leírásban szereplő információkból egy mégsem volt egészen hazugság. Igaz Merida nem lesz Zörgőfürge édesanyja, de a Merida bátorsága és Zörgőfürge gyávasága közötti ellentét igenis szerephez jut majd. “A lány bátorsága és a férfi gyávasága illeszkedik a történetbe amit el akarunk mesélni idén velük és a többi karakterünkkel.” – nyilatkozta Adam, majd az interjú zárásaként megcáfolta azt a népszerű rajongói teóriát is, miszerint Merida lehetnee Zelena és Robin születendő gyermeke. “Ez egy mókás elmélet, de hűek maradunk a mozi történetéhez abban az értelemben, hogy kik voltak a szülei és honnan származik. A szokásos OUAT csavar majd csak a film eseményei után lép működésbe.”
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.