Kérdések és válaszok a sorozat íróitól

0
3
megtekintések

Az Író elszabadult, és a hajsza már nem csak arról szól, hogy ki talál rá előbb, hanem arról is, hogy ki tudja rávenni, hogy teljesítse a kívánságát.
Adam:
Ez határozottan jelentős része. Úgy terveztük, hogy az Író kilétét hamarabb felfedjük, mint ahogy az emberek számítanának rá. Most pedig arról lesz szó, hogy mit csinál idekint, miért izgat fel valakit azzal, hogy kapcsolatba lép vele és hogyan hat a többiek mindennapjaira. Egyébként is mit akarhat egy Író? Honnan jött és mire készül?
 
Nos biztosan készül valamire, hiszen ahogy láttuk elég szabadon kezelte a történetek rögzítését…
Adam:
Teljesen. Amelyik epizódban felbukkant láthattuk, hogy azért száműzték a könyvbe, mert megtörte a szabályokat és változtatott a dolgokon. De a kérdés: Miért akart változtatni rajtuk? Miket változtatott meg? Mikor kezdte megváltoztatni őket? Honnan érkezett? Remélhetőleg ezeket a kérdéseket már mind feltette magának a közönségünk, mert azon leszünk, hogy megválaszoljuk őket a folytatásban.
 
Akárhogy is, Patrick Fischler remek választás volt, mindig is jó volt a hasonló szerepekben.
Eddy:
Imádtuk őt már a Mad Men-ben, aztán a Lost-ban is. Szóval nagy rajongói vagyunk. Az egyik közelgő epizódban a “Szimpátia az Ördöggel/Sympathy for the De Vil” (árpilis 19) nem csak Szörny Ella történetét engedjük szabadon, de Patrick-ból is sokat fogtok látni. Fantasztikus lesz, igazán boldoggá tett minket azzal amit csinál.
 
Gold utalt rá, hogy van valamilye amivel kényszeríteni tudja Reginát az együttműködésre. Ennek a természetéről elárulhattok valamit?
Eddy:
A vasárnapi epizód fel fogja fedni, de ahogy minden ügyes gonosztevő teszi, azt használja ellene amit szeret.
 
Mivel a beszélgetést nem láttuk a képernyőn meg kell kérdeznem: Emmának a teljes igazságot elmondták a szülei?
Adam:
Igen, igen. De még többet tárunk fel erről a vasárnapi epizódban. Először megnézzük mit tudott meg Emma és mit gondol erről, majd azt hogy ez hogyan formálja a kapcsolatukat a folytatást illetően.
 
Eddig inkább “duzzogónak” tűnt, semmint “igazán dühösnek”. De azért még van miért aggódnunk érte, hogy esetleg a sötét oldalra téved?
Adam:
Amiért aggódnunk kellene az a Charming család és a kapcsolatuk, az Emmában rejlő sötétség kockázatával. Ez túlmegy a normális családi szóváltáson, sokkal veszélyesebb.
 
És mi történik Robin és a Nyugati boszi között a visszaemlékezésekben?
Adam:
Nagy móka volt számunkra ismét bepillantani Óz birodalmába. Imádjuk Rebecca-t, szóval szuper volt visszahozni, Robint pedig a klasszikus Robin Hood karakterútja elején látjuk, egy kalandon ami átrepíti a Sherwood-i erdőből egyenesen Óz világába.
Eddy: És látni fogjuk, hogy ismerte meg Will-t.
 
Meg fogjuk tudni mi Szörny Ella boldog befejezése?
Eddy:
Hát persze!
 
Voltak rá utalások? Lehet olyan néző aki rátapintott?
Adam:
Lehetett néhány célzás, de reméljük, hogy amikor kiderül meglepetés lesz mindenkinek. Ezt az epizódot nagyon mókás volt kiagyalni és Victoria igazán látványos lesz az epizódban.
 
Ha már szóba került a boldog befejezés, íme egy égető kérdés: Ha a gonosztevők nem kaphatnak boldog befejezést amíg Emma a megmentő, akkor Ursula miért kaphatta meg mégis?
Eddy:
Több dolog miatt. Az első, hogy a boldog befejezése egy olyan dolog visszaállításához kötődött amit elvettek tőle. Nem olyan dolgot kért ami másé volt, azt kérte vissza ami az övé volt. Ez egy kicsit más helyzetbe hozza. A másik, hogy sokkal inkább lenézett és megkínzott gonosztevő volt, semmint egy igazi gonosztevő. Az olyan emberek, mint Rumple vagy Regina sokkal sötétebb dolgokat tettek a múltban, míg Ursula nem volt egészen gonosztevő.
 

SZÓLJ HOZZÁ

Írd be a hozzászólásod
Add meg a neved!