Párkapcsolati spoilerek

0
14
megtekintések

 

Az ETONLINE felkereste az írókat, hogy megtudakolják, mi vár a folytatásban kedvenc párjainkra.

 

CaptainSwan

Attól eltekintve, hogy Killian elveszítette a szívét az évad első felében, Emma pedig elveszítette az irányítást a varázsereje fölött, meglepően sima útja volt a párosnak az évad első felében. ” Az Emma és Hook közötti kapcsolatatot már fejlesztjük egy ideje és továbbra is fejleszteni fogjuk. ” Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kell szembenézniük újabb csapásokkal, hiszen ez Storybrooke. ” Több kihívás lesz kettejük között a folytatásban. Lesz valami egyedülálló, nem feltétlen a kapcsolati akadályok, inkább személyes akadályok ami érdekesebbé teszi a dolgokat kettejük között.” nyilatkozta Adam.

 

OutlawQueen

Ahogy a Rumbelle rajongók, az OutlawQueen rajongók is összetörtek amikor Reginát arra kényszerítették, hogy lemondjon a boldog befejezéséről Robinnal. De az írók gyorsan biztosítanak minket, hogy ez nem végső búcsú volt. ” Nem a végét láttuk ennek. Éppen egy középpontnál tartottunk az évadközép fináléban, de a helyetekben én követném tovább az eseményeket, mert határozottan sok minden történik még. “

 

Rumbelle

A szívszaggató decemberi finálé után sok rajongó már a végét érezte a Szépség és a Szörnyeteg párosának, de ezennel bejelentjük, hogy ez nem így van. ” Teljes komolysággal mondom minden Rumbelle rajongónak, hogy ennek még nincs vége. ” nyilatkozta Adam Horowitz. ” Ez egy bonyolult kapcsolat és még csak a könyv közepén tartunk, amiben egy nagyobb történetet mesélünk el. Amit szerettünk a téli fináléban, hogy láttuk Belle erejét és Zörgőfürge gyengeségét.” tette hozzá Eddy.

Bár Zörgőfürge és Belle most egy kis időt külön fog tölteni, a rajongóknak a nagyobb képre kellene koncentrálnia. Az évadközép finálé a twitter hírfolyamból kiindulva egy sötét fejezet volt a Rumbelle rajongóknak, de csupán egy fejezet. Nagyobb történetet mesélünk el és sok fejezet van még hátra.”

 

Snowing

Ha hiányoltad a klasszikus tündérmesepárt az évad első feléből, készülj, mert 2015-ben határozottan jelen lesznek. ” Sokkal több Snowing lesz az évad második elében, izgatottak vagyunk. Kapunk velük egy rakás mókás visszaemlékezést, amiből rá fogunk jönni, hogy érdekes összeköttetésük van a Sötétség királynőivel.” nyilatkozta Eddy.

 

Bónusz: SwanQueen

“Izgatottak vagyunk, hogy jobban feltárjuk a barátságot Emma és Regina között. Látjuk őket továbbra is együtt dolgozni, még jobban mint az évad első felében, közösen foglalkoznak Storybrooke új fenyegetésével.”

 

SZÓLJ HOZZÁ

Írd be a hozzászólásod
Add meg a neved!