Bizalom, hősök és gonosztevők

0
0
megtekintések

 
Miért pont ez a három gonosztevő? 
Eddy: Demóna már korábban is megjelent a sorozatban és mindig is úgy terveztük, hogy visszahozzuk.  Ursulára is utaltuk már, Szörny Ella pedig egyszerűen szórakoztató. Gold számára pedig azt akartuk, hogy megtanulja a leckét: a hősök mindig csoportban dolgoznak, így neki is össze kell fognia a gonosztevőkkel ha sikerrel akar járni.
Adam: Ha pedig figyelmesek lesztek észreveszitek a kapcsolatot közöttük és a hőseink között, ami világossá teszi majd, hogy miért pont őket hármójukat választottuk.
 
Feltételezhetjük, hogy a Mágus tartja fogva a könyv szerzőjét vagy valami hasonló?
Adam: Hogy mi a helyzet az Íróval és a Mágussal remélhetőleg hamar tisztázni fogjuk.
Eddy: Az évad második felében tisztázva lesz ez a kérdés és találkozni fogunk a mágussal.
 
Beszélnétek az Emmára váró kihívásokról?
Eddy: Emmának az a két ember akiben a legjobban bízott az életében hazudott és ezzel nagyon nehéz lesz szembenéznie. Sokat fejlődött az elmúlt 3 évben, de most különböző módon kell szembenéznie a múltjával és azzal, hogy mi van akkor ha kiderül, hogy az aki segített neked a fejlődésben épp olyan rossz, mint az akik elől menekültél?
Adam: A fő témánk, hogy mi tesz valakit hőssé vagy gonosztevővé. Eddig mindenki azt mondta neki, hogy ő a megmentő és hős, de most szembesül vele, hogy ez nem ilyen egyszerű kérdés. Idén nem csak a külső fenyegetésekkel kell szembenéznie a karaktereinknek, hanem meg kell küzdeniük a saját lelkükben lakozó jósággal és gonoszsággal is . 

Meg fogjuk tudni Szörny Ella és Ursula miért nem került át Storybrooke-ba korábban?
Adam: Igen. Lesz egy epizód amiben minden darab a helyére kerül a kirakósból, hogy ki hová került és miért. Ez fog elvezetni minket ahhoz, hogy miért éppen őket választottuk és a közöttük lévő kapcsolathoz.
 

Gondoltatok már rá, hogy esetleg néhány Marvel karaktert is megjelenítsetek a sorozatban?
Eddy: Nem. Henry sokszor olvas Marvel képregényeket, szeretjük őket ahogy a Star Wars-ot is, de 79 epizós után már megtanultuk mi működik a sorozatban és mi nem. A Nyugati boszorkány még belefér, ha nem is klasszikus tündérmese, de vannak olyan dolgok amiket a nézők nem szeretnének a sorozatban látni. A sorozat magját a fő karaktereink adják, az új karaktereket azért hozzuk be, hogy segítsenek őket továbbfejleszteni.
 

Azt elmondhatjátok, hogy miképpen tér vissza Eion Bailey August szerepében?
Eddy: Azt mondanám, ha az Író után kutatsz mindenképpen ellenőrizni kell a fickót aki egy írógéppel érkezett a városba.
 

SZÓLJ HOZZÁ

Írd be a hozzászólásod
Add meg a neved!